Horváth Márton Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, orgonaművész 2021. december 5-én Rómában mutatja be orgonaművét a Instituto Pontificio di Musica Sacra (Pápai Egyházzenei Intézet) nagytermében.

A Madaradante című félórás művet a szerző Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész felkérésére írta 2016-ban. Madarassy István Dante Isteni színjátékának 100 fejezete nyomán készített 100, úgynevezett szoborképből álló alkotása az előadás alatt kivetítőn látható. Horváth Márton Levente saját műve mellett előadja Liszt Dante-szimfóniájának második tételéből A. W. Gottschalg által készített átiratot is. A Pápai Egyházzenei Intézet nagytermében a legendás olasz Mascioni-orgonagyár legnagyobb, öt manuálos hangszere szólal meg.

Horváth Márton Levente 1983-ban született Tapolcán. Alapfokú zenei tanulmányait Pápán és Balassagyarmaton végezte. 1997-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, elsőként zeneszerzést Fekete Győr Istvánnál, majd 1999-től orgonát Elekes Zsuzsánál. 2001-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés (tanára Vajda János) és orgona (Lehotka Gábor) szakára. Orgonaművészi diplomát 2006-ban, zeneszerzői diplomát 2007-ben szerzett.

 2002-ben és 2004-ben első díjat nyert a Zeneakadémia zeneszerzőversenyén. Orgonistaként három ízben vett részt Prof. Olivier Latry, a párizsi Notre Dame orgonistájának mesterkurzusain. 2003-ban és 2004-ben elnyerte az Academie Musicale de Villecroze ösztöndíját, ennek köszönhetően elkészíthette első önálló szerzői lemezét. Diplomái megszerzését követően Fischer Annie előadóművészi, majd három alkalommal Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjban részesült. 2008-ban 35 csend című vonószenekari művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar mutatta be. Az Ifjúsági Kortárszenei Fesztivál rendszeres résztvevője volt, az elmúlt években számos fesztiválon mutatták be műveit (MINI-fesztivál, CAFe, Korunk Zenéje, Szegedi Vántus-napok).

 Orgonistaként rendszeresen koncertezik, műsorválasztásában különös figyelmet szentel a 20. századi és kortárs orgonarepertoár megszólaltatására. Két alkalommal lépett fel az oroszországi Szocsi Orgonafesztiválon (2009, 2011), adott hangversenyeket Ausztriában, Szlovákiában. Több mai zeneszerző orgonaművének ősbemutatója fűződik nevéhez (Barta Gergely, Derecskei András, Fekete Gyula, Kákonyi Árpád, Kerékfy Márton, Zombola Péter művei). 2003 és 2013 között a Budapest-kőbányai Szent László Plébániatemplom orgonistája volt.

 2014-ben szerezte meg doktori fokozatát. 2015 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének orgonatanára, 2018-től adjunktusa. 2017 óta a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium zeneszerzés tanára. 2021-ben elnyerte az Év komolyzenei műve – Artisjus-díjat Scrollin’ című zenekari darabjáért.

Forrás: papageno.hu

 

pontificio istituto di musica sacra
Share This