Szeptember 17-én a Párbeszéd Házában, az Ars Sacra Fesztivál keretében tartották Horváth Márton Levente Madaradante című orgonaművének ősbemutatóját. A háromrészes zeneművet Madarassy Istvánnak Dante Isteni színjátékához készített szoborképei ihlették.
A bemutatót követően Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója beszélgetett a két alkotóval. Kiemelte, hogy az Isteni színjáték az elmúlt több mint hét évszázadban rengeteg művészt megihletett, Dante időtlen óriása az emberi kultúrának, s napjainkban személyének és alkotásainak rendkívül erős reneszánszát éljük.
Szabolcs atya kérdésére, honnan született az ötlet, hogy zenét komponáljon Madarassy István szoborképeihez, az ifjú zeneszerző elmondta: korábban nem nagyon ismerte Dantét, a művet az ötvös- és szobrászművész megkeresésére kezdte el írni orgonára. Óriási megtiszteltetésnek érezte, hogy egy ilyen nagy formátumú művész kérte meg őt arra, hogy a saját, Dante-ihlette alkotásaihoz írjon zenét, de mivel az ötlet nem magától született meg benne, időnek kellett eltelnie, hogy ráhangolódjon a feladatra, ami végül gyötrelmes gyönyörűségek átélése után született meg.
A darabot, amelynek időtartama 30 perc, tehát két nagyszabású alkotás inspirálta. Az egyik a Divina Commedia, a másik Madarassy Istvánnak a Dante-mű alapján készült szoborképei. A Madaradante című opusz három nagy egységből épül fel, lazán követve e művek szerkezetét, így adódik, hogy Pokol, Purgatórium, Paradicsom részekre tagolódik.
A mű írásával szándékában állt folytatni Dante és Madarassy műveinek szellemiségét, de távol állt tőle, hogy bármelyiket is illusztrálja a zenével – mondta el Horváth Márton Levente. – Célja az volt, hogy három összetartozó, de önmagában is megálló zeneművet hozzon létre.
A zeneszerző röviden felvázolta a három rész főbb elemeit: a Pokol írásakor az lebegett a szeme előtt, hogy Dante középkori pokolképével szemben az alvilágot a 21. század embere számára aktualizálja – így a csüggedés, magány, elidegenedés, sivárság, szeretetlenség pokla az, amely az alkotás közben foglalkoztatta; a Purgatórium tételben a vezeklés, engesztelés szüntelen litániájának hangjait – ahogyan azok benne zengtek – öntötte zenébe; a Paradicsom állította a legnagyobb feladat elé, mert végső soron erről vannak a leghomályosabb elképzeléseink, azonban segítséget nyújt Dante gyönyörű képeivel: az aranylépcsővel, a kristályéggel, a fénygolyóval és a fényrózsával.
A mű dramaturgiája azt diktálta, hogy a Paradicsom se legyen mentes a feszültségtől, küzdelemtől, tehát az istenkereső ember mennyország utáni vágyát jeleníti meg. A művet lezáró, örök boldogságot jelképező részt nem a hangerő fokozásával, hanem a gregorián ének, az imádság dallamának beemelésével képzelte el, tette hozzá Horváth Márton Levente.
A zeneszerző elmondta azt is, hogy a három tételnek az Úr imádságából vett alcímeket adta, az első tételnek: „Szabadíts meg a gonosztól”, a másodiknak: „Miképpen mi is megbocsátunk…”, a harmadiknak: „Jöjjön el a te országod.”
A zeneszerző-orgonaművész felidézte, hogy a közelmúltban, a mű készítése közben barátaival sokat beszélgetett angyalokról. Mindhárom tételben szerepelnek angyalok: a Pokolban rendszeresen visszatérő, komor dallamok Lucifert, a bukott angyalt jelképezik, a Purgatóriumban rendszeresen kavargó zene Gábrielt idézi meg, aki az örömhír hordozója – olyan örömé, ami még nincs itt, de bizonyos, hogy elközeleg, ez tehát aktuális a Purgatóriumra, a Paradicsomban pedig Szent Mihály van jelen a mennyei seregek vezéreként –zeneileg egy pillanatra elkomorul, ennek magyarázata, hogy ő a Sátán és démonai elleni küzdelem vezetője, tehát éppen munkában van.
Sajgó Szabolcs közbevetette, hogy nem ismeretlen számunkra sem a Pokol, sem a Purgatórium, sem a Paradicsom, mindhármat megéljük már itt a földön is, csak nem ismerünk rá ezekre. A Párbeszéd Házának igazgatója még azt az állítást is megkockáztatta, hogy a Paradicsomról van a legtöbb tapasztalatunk.
Dantéval kapcsolatban elhangzanak időnként olyan vádak, hogy vonzódott a pogánysághoz, de ez nem igaz. Dante az agyában, szívében és lelkében is mélyen átélte Krisztus tanítását. Életében sok keserűség, méltánytalanság érte, és mindez benne van a Commediában is, mégis, a mű végkicsengése pozitív, a jó győzelmét hirdeti. Teológiailag tökéletes pontossággal rajzolja meg, hogy a sötétségbe, végességünkbe Krisztus határtalan szeretete tör be, és ez a szeretet kelt „vágyat és célt” a költőben, a szeretet, „mely mozgat napot és minden csillagot”. Dante mély, pozitív paradicsomi élményt élt át, és ez minket is szembesíthet azzal, mennyire tudatosítjuk magunkban a mindennapjainkban, hogy ha nem görcsölünk szüntelenül, nem válaszolunk sértetten, haraggal mások bántásaira, butaságaira, akkor mi is felismerhetjük az isteni irgalom mindenütt jelenvalóságát – tette hozzá Sajgó Szabolcs.
A Párbeszéd Háza igazgatója kérdésére, miért pont Horváth Márton Leventét kérte fel Dante-ihlette szoborkompozícióinak megzenésítésére, Madarassy István elmondta: régóta ismeri a fiatal zenészt, tisztában volt a kimagasló képességeivel, ezért gondolt rá. Köszöni neki, hogy elvállalta és megírta ezt a nem könnyű feladatot, olyan zeneművet alkotott, amelynek hallgatása közben az ember borzongást érez, pozitív értelemben.
Madarassy István felidézte, hogy évekkel ezelőtt felvetődött benne a gondolat, jó lenne komplex módon megjeleníteni az Isten színjátékot, az eredeti mű mellett szerepelnének az ő képei és vázlatai, ezek mellett pedig egy zenemű is születne mindehhez. Együtt lenne három társművészet: költészet, képzőművészet, zene. Mivel a zenét gyermekkorától kezdve nagyon szereti, dallamokban gondolkodott, s megkérte „Marcit” a zenemű megalkotására. Madarassy István úgy érzi, hogy a zeneszerző kerek művet alkotott, hozzájárult az általa létrehozott szoborképek kiteljesítéséhez. Megerősítette abban, hogy jó ötlet volt párosítani ezeket zenével.
A szobrászművész emlékeztetett rá, hogy Liszt Ferenc szerzett zenét a Pokolhoz és a Purgatóriumhoz, míg a Paradicsomhoz egy rövid, kétrészes Magnificatot illesztett. Madarassy István leszögezte: Liszt gyönyörű zeneművet alkotott, amit nem lehet felülmúlni, ez azonban nem jelenti azt, hogy Dante Commediáját ne lehetne megzenésíteni többé. A szobrászművészt azt is elmondta, azért gondolt orgonára, mert ez a hangszerek királynője, és olyan zenét lehet rajta komponálni, amely a teljesség érzetét kelti a hallgatóban – és Horváth Márton Leventének sikerült ezt a totalitást megvalósítania orgonaművében.
Fotók: Urbán Máté
Szerző: Bodnár Dániel
Forrás: Magyar Kurír
