A vasárnap 11.00 órai nagymisét követő koncertekkel az orgona küszöbön álló rekonstrukciójára kívánja ráirányítani a figyelmet a Jézus Szíve Jezsuita Templom.

„A hangszer az utolsó utáni pillanatban van, teljes körű felújítása halaszthatatlan, a munkák léptéke és forrásigénye ugyanakkor óriási terhet ró a templomra és a jezsuita rendre. Nagy megtiszteltetés, hogy az orgona állapota ellenére olyan kiváló művészek vállalták a sorozatban való fellépést, mint a nyitókoncertet adó Horváth Márton Levente” – e szavakkal mondott köszönetet Horváth Árpád SJ templomigazgató a nagymise végén a sorozat közreműködőinek, és a hívek támogatását kérte az orgonafelújítási projekt elindításához, amelyet az ősz folyamán önálló kiadványban kívánja bemutatni a templom.

Horváth Márton Levente 1983-ban született. 2006-ban orgonaművészi, 2007-ben zeneszerzői diplomát, 2014-ben doktori címet szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, értekezése 2017-ben könyv formában is megjelent. Számos díj nyertese, részt vett Olivier Latry, a párizsi Notre Dame orgonistájának és Betsy Jolas zeneszerzőnő mesterkurzusain. Első lemeze 2005-ben jelent meg a Hungarotonnál.  2014-től a Felsővízivárosi Szent Anna templom kántora és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára, 2015-től a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének oktatója. Zeneszerzőként és orgonistaként is a budapesti koncertélet keresett művésze. Előadásában Bach-kortárs barokk zeneszerzők: N. Lebégue, D. Buxtehude és J. G. Walter művei mellett Horváth Márton Levente Soproni Verzettók című műve hangzott el.

A 11.00 órai nagymise keretében, és közvetlenül a szertartást követő fél órában legközelebb július 16-án Burik Gábor orgonajátékát hallhatjuk. A sorozat további időpontjai és fellépői ide kattintva találhatók meg, Horváth Márton Levente pedig legközelebb 2017. szeptember elején lesz a Jezsuita Sziget vendége.

Forrás: jezusszive.jezsuita.hu

Share This